Tudom, furcsa erről beszélni, de igazából mégis egy olyan dolog, amire sosem számít az ember, és ... hát borzalmas.

Nagyon sok ismerősöm terhes most, nem tudom mi van :D és ami a legfurább, hogy kb velem egyidősek.  Hát én is elgondolkoztam már azon, mikor nagyon a rózsaszín felhős stádiumban voltunk a barátommal, hogy úgysem akarom, hogy sok korkülönbség legyen köztem és a gyerekem közt, sőt ugye elég esélyes az, hogy meddő vagyok, és így bennem van ilyen pánikérzet, hogy lehet jobb lenne minél előbb.. Mégis ugye ilyenkor jobb az észre hallgatni, tehát amíg magamat nem tartom el és nem állok stabil lábakon, addig nem vállalok gyereket a nagyszülőknek. Meg ugye ahhoz egy férj is kell. Direkt mondtam, hogy férj, mert csak házasság után szeretnék gyereket.

Na de visszakanyarodva a témához, fogyatékos gyerekekkel is mostanában elég sokszor találkozok. Még 3 hete volt egy álláshirdetés, hogy végzettség nélkül kéne menni ápolónak egy olyan intézménybe, ahol fogyatékosok laknak. Szívesen mentem volna, egy azért, mert már bármilyen munkának örülnék, kettő, hogy így olyan jó érzés lenne nekem, hogy ilyen munkám van. Aztán mikor gondolkodtam hogy HÁTHA engem vesznek fel (persze nem így lett) arra gondoltam, hogy kicsit megnézem már mik ezek a fogyatékos betegségek.

Kezdem azzal, hogy nekem van fogyatékos rokonom. Az egyik unokatestvérem. Nem tudom mi a betegségének a neve, valamiért kellemetlen is lenne megkérdezni, de mivel láttam felnőni (pedig idősebb nálam) így mindent tudok arról, hogy milyen is egy fogyatékos gyerek nevelése. Nem is tudom mi a legjobb szó rá. Szomorú. Talán ez. Nem tud járni, max 3 métert tud úgy megtenni totyogva, hogy ne kapaszkodjon bele semmibe. A kezével nem tud rendesen fogni. Hát nem is részletezem. Persze lehetne rosszabb is az állapota, de pont ez a legrosszabb, hogy neki csak romlik. Régebben normálisan tudtam vele beszélgetni... most szegény alig tud végig mondani egy hosszabb mondatot. Egy ilyen gyerek mellett mindig ott kell lenni. Mindig. És én megemelem a kalapom az ilyen szülők előtt, mert ehhez baromira sok erő kell. Mentálisan és fizikálisan is. Unokatesóm nem tud egyedül fürdeni, enni is csak úgy, ha elé rakják. És amit a legszomorúbb volt látnom, hogy mikor megjött neki, az anyja ment vele mindig wc-re. Borzasztó, hogy ennyire rá van utalva az anyjára. Aki ugye nem él örökké, és egy fogyatékos gyerek attól, mert fogyatékos, nem jelenti azt, hogy nem élhet akár 70-80 évet. Ezért is vannak ezek az intézmények. Szóval biztosan nagyon megrendítő lehet egy ilyen munka még nekem is, aki ugye látja, hogy milyen egy ilyen gyerek élete. Mert az, hogy sokszor látom unokatesómat, nagyon jót tesz annak, hogy adjak magamnak egy orbitális nagy pofont, és átértékeljek mindent az életemben. És tudjátok mihez kellett kurva nagy bátorság? Hogy a szülei vállaltak mégegy gyereket... és ő egészséges lett. 

Szóval emiatt a munka miatt is érdekel mostanában ez a téma. Bár az állásról már lecsúsztam. De engem nagyon megérintenek ezek a dolgok. Ilyenkor mindig kijön az hogy mennyire empatikus vagyok... hogy meglátok az utcán egy ilyen gyereket, vagy akár felnőttet és rámtör a sírógörcs. És nem azért, mert sajnálom, hogy nem tud járni. Nyilván ez is benne van, de ő ezt már rég megtanulta elfogadni. Hanem belegondolok, hogy mennyi erő kell ehhez. Nem csak neki, hanem a hozzátartozóinak. Mennyire van egy ilyen embernek jövőképe... céljai... egyszerűen felfoghatatlan. Ezt úgy nézem, ezt a "jelenséget", mint a gyászoló embereket, akik nem rogynak össze. Isten tudja, hogy kinek, és mikor kell annyi erőt adjon, hogy túlélje. És sok ember meg még úgy áll ezekhez az emberekhez, hogy "Ne, vidd innen, nem is akarom látni!" Persze elszomorít mindenkit ez a dolog. De szerintem azért valahol jó ha tisztában vagyunk ezzel is, mert bár nem kívánom senkinek, de bárki életébe belepottyanhat egy ilyen beteg gyerek.

Megkérdeztem anyukámat, hogyha nekem lesz gyerekem, akkor örökölhető-e az a fogyatékosság, ami unokatesómnak van. De azt mondta anyukám, hogy valószínűleg nem, mert eleve 7 hónapra született, 1 kg sem volt. Szülés közben is voltak komplikációk... És ilyenkor gondolkodom el kettő dolgon.

1. Hányan panaszkodunk olyan dolgok miatt, amik nem tetszenek magunkon, és amúgy meg semmi az egész. Semmi... sírunk azért, nem úgy nézünk ki, ahogy szeretnénk? Vagdossuk magunkat, mert kövérek vagyunk? ... szerintem ide nem is kell írnom semmit. Mindenki át tudja gondolni ezt... hogy lehetne mennyivel de mennyivel rosszabb.

2. Sok szülő eldobja a gyerekét. Engem ez nagyon érzékenyen érint amúgy is, mert ugye nekem lehet, hogy nem is lehet gyerekem, és bármit megadnék, hogy tudjam, hogy egy nap lesz legalább egy egészséges gyerekem. És vannak azok a felelőtlen, érzéketlen szülők, akik csak úgy eldobják ezt a kincset. Akik nem úgy nevelik, ahogy kéne, akik intézetbe küldik őket... milyen szülők az ilyenek? Látom, hogy nagybátyám és a felesége hogyan nevelik a beteg lányukat... és összeszorul a szívem. Szobrot kéne állítani az ilyen szülőkről... Minden túlzás nélkül... Szobrot kéne állítani... mert nekik nem csak pár hónapig, évig van kisbabájuk, akiről a nap 24 órájában gondoskodni kell... hanem egész életükre. És meg kell birkózni a gondolattal, hogy neki talán nem adatik meg az a sok jó dolog a jövőben, ami egy egészséges gyereknek természetes. Borzalmas. És én ismerek több szülőt is unokatesóm révén, mert az iskolájának volt egy fellépése, és ott volt a sok könnyes szemű szülő, akiknek a beteg gyerekeik csináltak előadást. És annyira büszkék voltak rájuk, annyira meghatódtak, annyira látszott, hogy SZERETIK őket... áhh.. nem is írom tovább..

És a legszomorúbb, hogy ez kiszámíthatatlan, ki mikor lesz fogyatékos. Lehet ez magzati korban, lehet szülés közben történik valami, vagy kisbabakorában, de még most felnőttként is történhet valami. Én próbálok megbarátkozni a gondolattal, hogy egy nap én is szülő leszek, és mindenre fel kell készülnöm. De sajnos ez olyan, amire nem lehet. Persze nem azt mondom, hogy egy fogyatékos gyerek nem gyerek. Isten őrizz. De elfogadni azt, hogy egy nem egészséges gyereket kell világra hoznom, akinek rengeteg szenvedésen kell keresztülmennie majd a világban, hát.. szívszorító.

(Bocsi ha kicsit össze-vissza írtam. Csak annyi gondolatom van, hogy nehéz rendezetten leírni őket. Meg igazából már kicsit álmos is vagyok... csak mivel nagyon meg vagyok fázva, nem tudok aludni)

Itt egy videó. Remélem sokan megnézitek, és sokminden átértékelődik bennetek. Az önmagatok felé irányuló szeretet szempontjából, mások elfogadásának szempontjából, és minden olyan szempontból, hogy az életben a valódi értékek mit is jelentenek.

Már régebben is akartam írni konkrétan a Jófiúról, mert akárhányszor nézem meg mindig nagy hatással van rám. Nem hiszem, hogy sokan ismerik, mert nagyon régi film. És egyik ismerősömmel megnéztük Az árvát, ami nekem egyáltalán nem tetszett (mert szerintem a Jófiú sokkal jobb) viszont ő ugyanolyan sokkos állapotban volt, mint én, amikor először láttam a Jófiút :D

Sok spoilert fogok írni tuti, szóval aki nem látta még egyik filmet se, az ne olvassa végig :D Kevés ilyen témában készült film van, de itt mindkettőnél kb. ugyanaz a sztori. Mindkettő egy bájos gyerekről szól, akit mindenki szeret, viszont nagyon gonosz szándékai vannak, de valahogy sosem bukik le. Sőt, a "jó" gyerekre terel inkább mindent. Jófiú története: klikk, Az árva története: klikk.

Jófiú.
A Jófiúval kezdem, mert mint írtam, nekem ez sokkal jobban tetszett. A film főszereplője Macaulay Culkin (nagy rajongója vagyok) és Elijah Wood. Nem tartozik a sztorihoz, de ahhoz képest, hogy kislány koromban Macaulay a szerelmem volt, ha akkor láttam volna ezt a filmet, akkor "lecseréltem" volna Elijah-ra :D mert az az aranyos gyönyörűszép babaarca ami van, néhány jelenetnél nem is lehet másra figyelni, csak arra, hogy jaaaj de cukiii :D az egész film alatt az az érzésem volt, hogy én is ilyen kisfiút szeretnék :D nagyon jó története van a filmnek, teljesen szembeállítja 2 kisfiú érzelmi világát. Mark elvesztette az anyukáját, és Henry anyukájában látja őt "visszajönni". Vigyáz az unokahúgára és megvédi őt, jóindulatú, és nagyon okos. Henry is nagyon okos, viszont tele van rosszindulattal. Tipikusan "genetikailag" pszichopata. Ártatlannak akar tűnni, mindenki elhiszi, hogy egy földre szállt angyal, viszont ő direkt árt embereknek, és nagyon érdekli a halál, sőt, fel sem fogja a gyilkolás súlyát. Nagyon hátborzongató belegondolni, hogy ilyen emberek tényleg léteznek. És vagy lebuknak gyerekként, vagy nem. Vagy felnőtt korukra meggyilkolják a családtagjaikat mi meg halljuk a híradóban. És senki sem sejtette előre, mert ugye a pszichopata nagyon jól fel tudja venni azt a bizonyos álarcot. És most egy kis spoiler, ugye a végén van az a bizonyos jelenet. Aki látta, az tudja, hogy ugye az anyának választania kell, hogy Henryt vagy Markot hagyja meghalni. Ami alapból nagyon nehéz lehet, de neki mégnehezebb, mert ő már elvesztette fiatalon az egyik gyerekét. Sok helyen olvastam olyan véleményeket, hogy ezzel lett elrontva a film, hogy az anya nem a saját gyerekét mentette meg, mert ez életszerűtlen, nincs olyan anya, aki hagyná meghalni a kisfiát. Pedig szerintem elég egyértelmű. Markot nézte mindenki bolondnak, amikor megpróbálta leleplezni Henryt, de amikor tényleg az anyja bebizonyosodott mindenről, konkrétan arról is, hogy Henry ölte meg Richardot, ott szerintem elég nagy volt benne a törés, hogy tudja, hogy Henry konkrétan pszichopata. Ráadásul le is akarta lökni a szikláról, és ha Mark nem ment volna oda, akkor az anya meg is halhatott volna. De ha ez még nem elég, mikor ugye lógnak a szikláról, már Mark is "mamának" szólítja őt. Szóval szeretheti ő bármennyire is a gyerekét, de ha hirtelen ennyi rosszat megtud róla, arra sok gondolkodás után sem nagyon lehetne látni, hogy erre lenne kiút, hogy Henry "meggyógyuljon", nem ám egy fél óra alatt. Szóval szerintem teljesen korrekt volt a film befejezése.

Az árva.
Hát kezdjük azzal, hogy ezt a filmet két ok miatt akartam megnézni. Az egyik az, hogy szerepel benne van Vera Farmiga, a másik pedig hogy az előzetes alapján azt hittem, hogy egy jó ijesztő horror film. Hát itt is volt egy kisgyerek, aki a cukiságával szerintem sokszor elvonta a figyelmet a történetről :D az pedig a süket kislány. Nagyon-nagyon aranyos volt. Amúgy tényleg érdekes film, csak én mást vártam tőle. Olyasmi sztorit vártam volna, mint a Jófiú. Ez is eléggé nehezen emészthető, de pont a végén a csavar miatt lett az egész komolytalan. Szerintem. Spoiler. Az elején még gondoltam is, hogy mért nem egy aranyosabb kislányt választottak, akinek babapofija van, mert én tuti nem őt fogadtam volna örökbe az árvaházból :D de ezt a kislányt jobban el tudták maszkírozni, vagyis inkább kisminkelni, hogy ő egy harminc valahány éves nő. Nem tudom, hogy létezik-e amúgy ilyen betegség, de én valami rejtélyesebb dologra számítottam. Ezzel kapcsolatban is a legizgalmasabb szál szerintem az volt, hogy megpróbálta elcsábítani az apát. De amúgy a színészi játék jó volt, le a kalappal a kisgyerekek előtt. De nekem a film nem tetszett ámblokk. Nem tudom miért. Lassan bontakozott ki a történet, az apáca halála kb annyira számított mint a galamb halála, az elején a szülős sztorit bele se raktam volna, szerintem nagyon elüt a történettől. Viszont az mindenképp tetszett, hogy nem egy tökéletes családról szólt a film, és hogy a hűtlen apa a végén meghalt. 

Összehasonlítva.
Azért tetszett jobban a Jófiú, mert érzelmileg sokkal mélyebb, és tanulságosabb. Az árva viszont egy olyan film ami mögött semmi realisztikus háttér nincs, csak akartak csinálni egy jól eladható fordulatos thrillert. Szerintem ez a legnagyobb különbség a két film között. De nagyon sok hasonlóság is van, pl. mind a kettőben vannak unalmas, vontatott részek. Mind a kettőben vannak terrorizált kistestvérek. Mint a kettőben az anya azért depressziós, mert elvesztette a kisgyerekét. Döglött állatok, beszakadt jégpálya, tél, faház, kés/olló a kisfiú nyakához szorítva, a pszichológus beszél a gyerekkel de nem talál semmi furcsát. Ja és a legviccesebb, hogy mind a kettőben kimondja a gyerek a "fuck" szót, és a film ezt egy nagy döbbenetként kezeli :D Amúgy ha nem lett volna az Árvában az a csavar, akkor szerintem sokan ki is akadtak volna, hogy csináltak egy Jófiú 2-t :D Mindkettő gonosz gyerekről szól, de akit tényleg mélyen érint a téma, annak a Jófiú fog jobban tetszeni, mivel ott TÉNYLEG a gyerek a gonosz, mindenféle külső behatás nélkül. Sokkal drámaibb, sokkal nagyobb nyomot hagy, és sokkal életszerűbb.

Saját sztori.
Csak hogy tisztázzuk, hogy mennyire "reális" ez a gyerekkori gonoszság. Kb 2-3. osztályos voltam, amikor egy nagyon furcsa kisfiú jött az osztályunkba, de tényleg még a szeme se állt jól. Nagyon szegény családból származott, emlékszek a karácsonyi húzáson engem húzott, és egy kis ajándékszatyorban adott egy plüss kacsás kulcstartót, meg egy Vadász csokit. És a Vadász csokit nem mertem megenni mert szó szerint attól féltem, hogy meg van mérgezve :D Még anyukám le is szidott, hogy hogy lehetek ilyen rosszindulatú.. Ez a kisfiú nem barátkozott senkivel, vagy ha igen, eléggé "hülyén" viselkedett, sokan kiközösítették. A barátjával (1 volt neki) sokszor törték össze csigáknak a házait, sőt, döglött csigákkal játszottak.. Kb 2-3 hónapot járt hozzánk, aztán elment. Kb. 5. osztályban mondta nekünk az osztályfőnök, hogy ezt a bizonyos kisfiút elvitték Pestre egy szanatórium szerűségbe, mert megtámadta késsel az apját. Hát mindenki le volt döbbenve, de az osztályfőnök csak annyit mondott, hogy jobb is ha más dolgairól nem is tudunk... de elég csak a sok híradós történetre gondolni. Iskolai lövöldözések, vagy azok az emberek akik már felnőttek és megölik csak úgy a semmiből a családtagjaikat... hátborzongató.

Sok felnőtt azt hiszi, hogy a gyerekek buták, és mivel még az életben tapasztalatlanok, így nincs bennük rossz szándék. Hát ez sajnos egyáltalán nem igaz, és ezt a filmek is bebizonyították. Nagyon is okosak, manipulatívak, és hihetetlenül gonoszak és kegyetlenek tudnak lenni egymással, mert az érzelmi intelligenciájuk ki sincs fejlődve rendesen, minden ösztönösen jön. Az agresszióra vagy a depresszióra való hajlam is egy velünk született dolog. A szociopátia és a pszichopátia úgyszintén. Szóval nagyon elgondolkodtató a téma...