Sokféle szerelmi háromszögem van. Van az ágy-telefon-én, van a csoki-pizza-én, van Bill Kaulitz-Zac Efron-én (bár ők erről nem tudnak), és most mégegy... egy lány-az exem-én.

Ahhoz képest, hogy többször kijelentettem, kiemeltem, világgá kürtöltem, hogy nem akarok kapcsolatot, elegem van a kapcsolatokból... Murphy törvénye (na jó tudom hogy Murphy törvénye az "ami elromolhat, el is romlik" de ez is törvényszerű) hogy ha nem keresel senkit, akkor vannak jelentkezők. Ha meg kapcsolatban akarsz lenni, akkor kb. mindenki csak bottal piszkálna.

Kezdem azzal, hogy megismerkedtem egy lánnyal... (biszex vagyok ha valaki nem tudná). Igazából csak interneten, ugye az meg teo törvénye, hogy ha találok is valakit, akkor azt tuti csak interneten, mert személyesen senkit sem ismerek aki érdekelne. 1-2 kivétellel. Lényeg az, hogy nagyon aranyos, rengeteget beszélünk, már nagyon jól ismerjük egymást. Júliusban (elvileg) amikor megyünk a Balatonra akkor találkozok is vele. Azt muszáj kijelentenem, hogy én nem csak szexet akarok tőle. Mert így első hallásra olyan egyéjszakás kaland szerűnek tűnhet, de nem az. Legalábbis részemről. Tulajdonképpen, nem létezik olyan ember a Földön, akitől csak szexet akarnék. Tudom furán hangzik, de szexuálisan engem egy ember nem tud beindítani csak úgy :D pedig nem vagyok aszexuális, mert attól függetlenül, hogy nem gondolok arra, hogy "húú de ágyba bújnék vele", attól még vannak szexuális vágyaim, szóval... fura.

Lényeg, hogy találkozni fogunk, ami nekem nagyon fura, konkrétan lánnyal még nem randiztam. Bár nem is hívom ezt randinak. Külsőleg nagyon nagyon tetszik, hosszú hajú, tele van tetkókkal, piercingje is van, de amúgy csajosan öltözködik. Nagyon aranyos, kedves, egyfolytában bókol nekem, szóval nagyon cukiii alig várom már hogy megismerjem. Az sincs kizárva, hogy esetleg több legyen. De nem tudom.. macerás lenne ha konkrétan összejönnék egy lánnyal. Mármint hogy hogyan reagálna erre a családom, az ismerőseim. De ha tényleg olyan benyomást fog kelteni, na meg én is ugyanolyan szimpatikus leszek neki élőben, mint neten, akkor ... nem vagyok semmi rossz elrontója :D

És akkor ott van a háromszög 3. szöge xD az exem. visszatért az életembe. mily meglepő. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy "Túl drága voltam neki, olcsóbbat meg nem talált." Utálom, haragszok rá, szét tudnám verni a fejét egy gumikalapáccsal mikor eszembe jutnak a régi actionjei. De ugyanakkor meg nagyon sokat változott. Jó, mindig ezt mondja, de most nem ő mondja, hanem én vettem észre rajta. Teljesen más a stílusa, sokkal komolyabb, szóval.. nem tudom. Én is sokat változtam, ezt tudom magamról, sokkal nagyobb lett az önbizalmam, sokkal nagyobb lett az önbecsülésem, és máshogy tekintek egy kapcsolatra, mint eddig. Ő meg valahogy most jobban vissza akar szerezni, mint eleve a legelején mikor "fel akart szedni". Nagyon cuki amúgy, nyilván ennyi idő alatt nem tudnak csak úgy elmúlni az érzések. De már a bizalom, hogy nem fog többet megbántani, az a béka segge alatt van. Nem tudom, hogy megérdemelne-e még egy utolsó utáni esélyt. Csak rajta múlik, hogy hogyan fog velem most viselkedni. Nincs kedvem végigmenni mégegyszer ugyanazon a forgatókönyven.

Szóval most így áll a szerelmi életem. Még mindig úgy vagyok vele, hogy "a családi állapotom szingli, és nagyon le kell engem nyűgözni, hogy ez megváltozzon" :D az is lehet, hogy egyikből se lesz semmi. Őszintén, annyira nem is nagyon kattogok ezen. Csak megyek az árral.

És itt láthatjátok hogy mi az eredménye, amikor nagyon kreatív akarok lenni, nagyon akarom hogy jó legyen, de ha nem jön az ihlet, akkor hiába akarom, mert csak egy ilyen fura valami fog sikerülni :D

Egyébként én úgy vagyok a design készítéssel, hogy ha bevillan valami az agyamba, vagy találok egy jó képet ami megihlet, akkor sikerül olyan kinézetet csinálnom ami tetszik. De ha semmi ötletem sincs és úgy állok neki hogy na muszáj valami újat mert a régi unalmas, akkor meg csak erőlködök és szenvedek :D szóval ez is egyike azoknak a megoldásoknak. Amúgy jó lett, cuki lett, rózsaszín lett, inspiráló lett, de nem hiszem, hogy sokáig fog itt díszelegni :D

Pár személyes dolog. Ugye elég nagy port kavart itt az álláskeresésem :D egyik kedvenc emberi tulajdonságom amikor valaki ismeretlenül ítélkezik. Viszont örülök hogy többször is hercegnőnek hívtak, kezd tetszeni ez a titulus :D mivel júliusban jár le a tb támogatásom, így dupla annyi erőfeszítéssel keresek munkát, mint eddig, és egyetlen egy hely van, ahova visszahívtak próbanapra. Bár, hogy mikor lesz, azt még nem tudom. De én már nem is merek bizakodni. Annyiszor lement már ez a forgatókönyv, hogy most kiröhögtök, de direkt csináltam egy új képet magamról amit betettem az önéletrajzomba, mert úgy éreztem lehet a régi el van átkozva és ezért nem kellek senkinek :D Tetszene a meló, bár eléggé szigorú hely és nulla tapasztalattal biztos bénáskodok majd az elején, de így látatlanban (még) nagyon tetszik, úgyhogy kiváncsian várom mikor mehetek be.

Nemsokára hazajön a tesóm külföldről jipppííí nagyon várom már. Augusztusra vett nekem repülőjegyet, mert 1 hetet kimegyek majd hozzá, hogy megnézzem milyen is ott kint. De teljesen felesleges, mert mindenképp kiakarok majd menni én is oda dolgozni, szóval felőlem már most mehetnénk, nem akarom még előre nézegetni is :D de legalább bejött egy 3. nyaralás az idei nyárba, és ez a legbiztosabb, mert a kettő amiről korábban írtam, hát kezd egyre esélytelenebb lenni.... dehát mit is vártam a befásult, soha-ne-menjünk-sehova szüleimtől...

Sosem voltam Ariana Grande rajongó. Nem azt mondom, hogy nem szeretem, csak egyszerűen nem igazán érdekel a munkássága, és a Dangerous Woman című dalán kívűl mást nem hallgatok, mert egyáltalán nem stílusom a zenéje. De ettől függetlenül mindig is szimpatikus volt.

Ami történt Manchesterben, azt nagyon nehéz felfogni, még mindig. Gondolom mindenki ismeri az ügyet, nem is kell magyaráznpm. Mondjuk én az elején eléggé úgy álltam az hozzá, hogy szánalmas, hogy Nyugat-Európa azt látja megoldásnak, hogy Facebookon megváltoztatják a profil képüket, megvilágítják az Eiffel tornyot, sírnak a kamerába, mindenhova kiírják, hogy R.I.P. aztán továbbra is támogatják, hogy engedjük be a bevándorlókat. És hogy a Kelet-Európai támadásokat feleannyira verik nagy dobra, mint a Nyugat-Európaiakat. Olvastam sok cikket, láttam én is képeket az áldozatokról, megnéztem a koncert videóit, de nem tudom miért, engem valamiért csak felbosszantott az ügy. Főleg az, hogy Anglia királynője elment a kórházban a sérültekhez, Ariana meg egyből hazautazott. De mióta megnéztem ezt az emlék koncertet. Vagy nem is tudom minek nevezzem. Tisztelet koncert, jótékonysági koncert, de leginkább ugye szeretet koncert, azóta teljesen megváltozott a véleményem. És régen voltam ennyire meghatódva...

Bár a fellépők közül egyedül Justin Biebert kedvelem valamennyire. Mileyt mindig is egy tipikus "ki ha nem én"-nek tartottam, Katy Perry pedig kicsit úgy viselkedett, mintha ez az ő koncertje lenne. De Justin beszéde tetszett a legjobban, talán azért, mert én is vallásos vagyok, mint ő.

Nagyon sokszor kirázott a hideg, mert bár élőben nem láttam, de utólag visszanéztem. Tényleg szívmelengető volt csak szimplán látni, hogy mindenki, egytől-egyik szeretetből van ott. És emberségből. Mert aki megvette a jegyet, mindenki tudta, hogy az áldozatok családjainak segít vele. Meg úgy jó volt látni, hogy most nem énekesek léptek fel, hanem emberek énekeltek. Mert azért van különbség. (Katy-t kivéve, ő eléggé játszotta szerintem magát). Jó volt látni, hogy az emberek ennyi szörnyűség után mégis próbáltak valami olyat alkotni, ami az emberségről szólt. Hát én nagyon örültem volna neki, ha én is ott lehetek. Hiába, azért a zenének elég nagy összetartó ereje van. És ha úgy nézzük, ha szeretünk egy előadót, és a zenéit, az az egyik legőszintébb szeretet. És maga a koncert is egy biztonságos helynek kéne lennie. Ahova elmennek a rajongók, és élőben "bulizhatnak" azokkal az emberekkel, akikre felnéznek, és az előadók is élvethezik, hogy olyan emberekkel vannak körülvéve, akik szeretik őt és a munkásságát, és ezzel egy életreszóló élményt alkotni. És Ariananak ez tényleg egy olyan dolog lehet, amit örökre magában hordoz. Mert azok az emberek, akik meghaltak, azért mentek el oda, mert szeretik őt, és hallani akarták énekelni. Szörnyű érzés lehet. És ahhoz képest, hogy ennyire magába zuhant, végig mosolygott, és próbált pozitív lenni. Szóval le a kalappal.

Az ő koncertje az egyik legtragikusabb az elmúlt időben, de szintén az ő koncertje volt a leggyönyörűbb, és legpozitívabb is. És szomorú, hogy ilyen dolgoknak kell történniük, hogy megtapasztaljuk, hogy mekkora ereje van a szeretetnek, és milyen jó érzés egy ilyen koncerten részt venni, aminek ilyen gyönyörű és megható célja van. Több ilyet kéne. Nem azért, hogy gyászoljunk, hanem szimplán a szeretet miatt. Mert tényleg "ez az a gyógyszer, amire a világnak most szüksége van."

Itt megtudjátok nézni a koncertet YouTube-on: klikk.

Aki ismer engem, az tudja, hogy oda meg vissza vagyok Superwoman-ért, vagyis Lilly Singh-ért. Imádom őt, ha kéne mondani egy példaképet, én őt mondanám. De viszont aki ismeri őt, az azt is tudja, hogy elkezdett egy #girllove nevű kampányt, ami szerintem nagyon jó, és nagyon jót is tesz a mai fiatalságnak.

Biztos minden lánynak van olyan barátnője, akit egy ponton tiszta szívéből utált. Nem nem ne is próbáljon meg senki se hazudni. De biztos olyan pillanat is volt, amikor nagyon-nagyon szerette, és szinte testvérként nézett rá. Na ez elég hülye bevezetés, de tulajdonképpen erről szól ez a Girl love. Manapság a lányok versengenek egymással. Még a barátnők is. Lenézik a másikat, mint lány, vagy mint nő, összehasonlítják magukat.... miért?? Bevallom nekem is voltak olyan pillanataim, hogy nem ismertem egy csajt, és leribancoztam, meg hasonló nagyon szép gesztusos dolgok. De egyetértek azzal, amit Lilly mond. A lányoknak támogatni kéne egymást, segíteni egymásnak, felemelni a másikat.

Egy valamit tisztázzunk: ha ítélkezel mások felett, veled van a baj. Ha kritizálsz másokat, úgy, hogy senki sem kérdezett, akkor veled van a baj. Ha irigykedsz másokra, veled van a baj. Ha ismeretlenként beszélsz csúnyán az emberekről, sőt, emberekkel, akkor veled van a baj. Szerintem ezzel mindenki egyet ért. Egy stabil, tiszta gondolkodású ember aki tisztában van saját magával, és tudja, hogy mások lenézésétől ő még nem lesz jobb, az nem viselkedik így.

És én szerintem ez a lányoknál népbetegség. Legyen szó bármiről. A régi munkahelyemen 30-40 éves nők beszéltek a hátam mögött.. féltékenyek voltak rám... és mai napig nem tudom mire. Ribancoknak tartom azokat a lányokat, akikkel "flörtölt" az ex barátom, pedig lehet semmi rossz szándék nem volt bennük, hanem az exem volt a köcsög. És még annyi mindent tudnék itt mondani. - Kirakta a melleit azon a képen? ... Mekkora ribanc. - Csinosabb nálam? ... Elkényeztetett picsa. - Jóképű barátja van, akivel egy tengerparton nyaral? ... Rohadt dög. - És akkor most mint a Bajos csajok jelenetben.. rakja fel a kezét, aki gondolt már ilyenekre, pedig nem is ismerte személyesen az adott lányt.

Na és most tegye fel az a kezét, akinek nem használt egyik átka sem, és csak stresszes lett a saját maga mérgeitől, és semmire sem jutott azzal, hogy szinte oktalanul utálkozott. - ugyanaz a gif. csak nem akartam 2x berakni -

Pedig az ember azt gondolná, hogy ez olyan valami, amit ki lehet nőni. De nem. És én nagyon támogatnám, ha minden lánynak megváltozna ez a hozzáállása. Persze ott van a női hiúság, meg a bosszúvágy, meg blablabla, de szerintem az igazi női tulajdonság az az, ergo akkor lesz valakiből igazi nő, ha nem hasonlítja magát senkihez, és nem nézi le a többi nőt.

Én azt se hiszem el, hogy Kylie Jennert nem féltékenységből követi annyi nő. Meg kislány. Mert amíg nem esett át annyi plasztikai műtéten, a kutyát sem érdekelte volna a kinézete. Most meg tessék, mindenki rá akar hasonlítani. Ez engem kicsit bosszant, mert mű az egész nő, a kép amit felállít magáról, az hamis. Szóval aki követi őt instagramon, mert valamiért vágyat érez aziránt, hogy úgy nézzen ki, mint ő, annak most mondom, hogy unfollow-olja. Komolyan. Mert az csak akkor fog megtörténni ha neki is lesz annyi pénze műtétekre. Inkább azért kövessük őt, már ha követjük, hogy azt mondjuk, "Igen, szép vagy, és nem irigyellek másért, csakis azért, mert volt annyi bátorságod, hogy ennyi mindent változtass a testeden, én biztos féltem volna attól, hogy annyiszor megvágjanak. De ugyanakkor sajnállak is, hogy ekkora nyomást érzel arra, hogy tökéletes legyél. Bárcsak ne ilyen lenne a világ. Követlek, mert szép vagy, és szépek a képeid, de én nem akarok ilyen lenni, én máshogy vagyok szép." És ennyi. Nem kell nyomást érezni senki miatt. Mert senki sem kapta ugyanazt a testet, ugyanazt a személyiséget, ugyanazt az életet, mint mi. Lehet hogy azért irigykedünk rá, mert milyen sok barátja van, de mégse barátai neki azok, akik nekünk. És nem olyan emberek veszik körül, mint minket. Remélem érthető amit ezzel akarok mondani.

Hoztam pár idézetet Lillytől:

"Nőként, mi tudjuk csak igazán, milyen király tud lenni egy nő."

"Elhiszem, hogy a nők képesek arra, hogy elpusztítsák a lány-lány utálatot. Végülis, mi keltettük ezt életre."

"Fogalmam sincs ki találta ki azt, hogy jó dolog nem tisztelni egy másik lányt. Hölgyeim, eljött az idő arra, hogy változtassunk ezen!"

"Együtt megmutathatjuk, hogy mennyire béna az, ha a lányok utálják egymást, és mennyire elképesztően jó dolog az, ha támogatjuk egymást, és segítünk egymásnak feljebb jutni."

És szerintem dicsérni, bókolni sem szégyen, sőt... egy lánytól talán jobban is esik, hogy pl "szép a hajad", mint egy fiútól. Mert tőle jobban elhiszem :D De sajnos ez az egész nagyon ritka. Emlékszem, egyszer nagyon tetszett az egyik lány osztálytársam képe. Nem azért, mert tetszett, mint lány, hanem tényleg gyönyörűszép volt a képen. És nem voltunk beszélőviszonyban, de odakommenteltem a képhez, hogy "szép vagy". És másnap az osztályban meg is jegyezte, hogy jól esett neki, hogy nem csak a fiúk írják ezt neki. Hát szerintem igenis el kell ismerni, ha valaki mondjuk szebb nálunk. Ez csak külsőség. És sok lány szinte vérre menően harcol, és annyira negatívan állnak egymáshoz, hogy az hihetetlen. Pedig tudjuk jól, hogy mennyire erősek tudunk lenni, ha kell, hogy mennyire jó érzés átélni azokat a női dolgokat, amiket a pasik sosem fognak megérteni. Csak mi tudjuk, hogy mennyi rossz dolog van, amin egy nőnek át kell mennie. És ez mindannyiunkra igaz, egyenként. Minden egyes lányra. Mi mind értékesek vagyunk, és ha kell, erősebbek is, mint a férfiak. De ezt nem is kell mondani, mert szerintem mindannyian tudjuk ezt magunkról. És bátorítani kéne egymást. Mert már mind éreztük magunkat kiközösítve, mindannyiunkkal bánt már rosszul a legjobb barátnőnk, vagy a pasink. Mindannyian tudjuk, milyen érzés, mikor nem érzed magad elég csinosnak. Nagyon sok közös van bennünk. Én személy szerint mindig arra gondolok, hogy van, hogy gondolatban lekurvázok valakit, pedig ha megismerném, lehet pont ő lenne az a legjobb barátnőm, aki a lelkitársam lenne és szinte már a nővérem, mert lehet ő lenne az egyetlen olyan igaz barát, aki nem csap be, és mindig segít ha baj van. De amíg utálkozok, addig, őszintén? Meg se érdemlem, hogy legyen egy ilyen barátnőm.

Nagyon örülnék, ha divatba jönne, hogy kicsit összefogóbbak legyenek a lányok. De sajnos ez mintha a génjeinkbe lenne kódolva, hogy ha egy lány szerintem rosszabb mint én, akkor lenézem. Ha velem egyszintű, akkor versengek vele. És ha nálam jobb, akkor meg irigy vagyok rá. És most sajnos ezt mindet saját tapasztalat alapján írom, hogy miket látok. Én tudom, hogy sajnos sok emberben kell csalódnunk. A sok bunkó pasi, a sok kamu barátnő. De ha nem szeretettel állunk a dolgokhoz, mi sem fogjuk megkapni azt a szeretetet, amire szükségünk van. Ezt állítom nektek.

És akkor IISuperwomanII videói, amik erről szólnak. Klikkeljetek rájuk:

• Viszlát utálat, Hello #Girllove
• Lány himnuszokat éneklünk Sabrina Carpenter-rel | #Girllove
• A #Girllove kihívás
• Bebe Rexha szexista producerekről és Nicki Minajról beszél | #Girllove
• Rossz anya vagy? Mila Kunis-szal, Kristen Bell-el, és Kathryn Hahn-nal |#Girllove
• Tanulunk Michelle Obamával | #Girllove
• A #Melltartóeldobás kihívás | #Girllove
• És a kedvencem, amit inkább beszúrtam ide: Három lány a liftben:

Tudom, furcsa erről beszélni, de igazából mégis egy olyan dolog, amire sosem számít az ember, és ... hát borzalmas.

Nagyon sok ismerősöm terhes most, nem tudom mi van :D és ami a legfurább, hogy kb velem egyidősek.  Hát én is elgondolkoztam már azon, mikor nagyon a rózsaszín felhős stádiumban voltunk a barátommal, hogy úgysem akarom, hogy sok korkülönbség legyen köztem és a gyerekem közt, sőt ugye elég esélyes az, hogy meddő vagyok, és így bennem van ilyen pánikérzet, hogy lehet jobb lenne minél előbb.. Mégis ugye ilyenkor jobb az észre hallgatni, tehát amíg magamat nem tartom el és nem állok stabil lábakon, addig nem vállalok gyereket a nagyszülőknek. Meg ugye ahhoz egy férj is kell. Direkt mondtam, hogy férj, mert csak házasság után szeretnék gyereket.

Na de visszakanyarodva a témához, fogyatékos gyerekekkel is mostanában elég sokszor találkozok. Még 3 hete volt egy álláshirdetés, hogy végzettség nélkül kéne menni ápolónak egy olyan intézménybe, ahol fogyatékosok laknak. Szívesen mentem volna, egy azért, mert már bármilyen munkának örülnék, kettő, hogy így olyan jó érzés lenne nekem, hogy ilyen munkám van. Aztán mikor gondolkodtam hogy HÁTHA engem vesznek fel (persze nem így lett) arra gondoltam, hogy kicsit megnézem már mik ezek a fogyatékos betegségek.

Kezdem azzal, hogy nekem van fogyatékos rokonom. Az egyik unokatestvérem. Nem tudom mi a betegségének a neve, valamiért kellemetlen is lenne megkérdezni, de mivel láttam felnőni (pedig idősebb nálam) így mindent tudok arról, hogy milyen is egy fogyatékos gyerek nevelése. Nem is tudom mi a legjobb szó rá. Szomorú. Talán ez. Nem tud járni, max 3 métert tud úgy megtenni totyogva, hogy ne kapaszkodjon bele semmibe. A kezével nem tud rendesen fogni. Hát nem is részletezem. Persze lehetne rosszabb is az állapota, de pont ez a legrosszabb, hogy neki csak romlik. Régebben normálisan tudtam vele beszélgetni... most szegény alig tud végig mondani egy hosszabb mondatot. Egy ilyen gyerek mellett mindig ott kell lenni. Mindig. És én megemelem a kalapom az ilyen szülők előtt, mert ehhez baromira sok erő kell. Mentálisan és fizikálisan is. Unokatesóm nem tud egyedül fürdeni, enni is csak úgy, ha elé rakják. És amit a legszomorúbb volt látnom, hogy mikor megjött neki, az anyja ment vele mindig wc-re. Borzasztó, hogy ennyire rá van utalva az anyjára. Aki ugye nem él örökké, és egy fogyatékos gyerek attól, mert fogyatékos, nem jelenti azt, hogy nem élhet akár 70-80 évet. Ezért is vannak ezek az intézmények. Szóval biztosan nagyon megrendítő lehet egy ilyen munka még nekem is, aki ugye látja, hogy milyen egy ilyen gyerek élete. Mert az, hogy sokszor látom unokatesómat, nagyon jót tesz annak, hogy adjak magamnak egy orbitális nagy pofont, és átértékeljek mindent az életemben. És tudjátok mihez kellett kurva nagy bátorság? Hogy a szülei vállaltak mégegy gyereket... és ő egészséges lett. 

Szóval emiatt a munka miatt is érdekel mostanában ez a téma. Bár az állásról már lecsúsztam. De engem nagyon megérintenek ezek a dolgok. Ilyenkor mindig kijön az hogy mennyire empatikus vagyok... hogy meglátok az utcán egy ilyen gyereket, vagy akár felnőttet és rámtör a sírógörcs. És nem azért, mert sajnálom, hogy nem tud járni. Nyilván ez is benne van, de ő ezt már rég megtanulta elfogadni. Hanem belegondolok, hogy mennyi erő kell ehhez. Nem csak neki, hanem a hozzátartozóinak. Mennyire van egy ilyen embernek jövőképe... céljai... egyszerűen felfoghatatlan. Ezt úgy nézem, ezt a "jelenséget", mint a gyászoló embereket, akik nem rogynak össze. Isten tudja, hogy kinek, és mikor kell annyi erőt adjon, hogy túlélje. És sok ember meg még úgy áll ezekhez az emberekhez, hogy "Ne, vidd innen, nem is akarom látni!" Persze elszomorít mindenkit ez a dolog. De szerintem azért valahol jó ha tisztában vagyunk ezzel is, mert bár nem kívánom senkinek, de bárki életébe belepottyanhat egy ilyen beteg gyerek.

Megkérdeztem anyukámat, hogyha nekem lesz gyerekem, akkor örökölhető-e az a fogyatékosság, ami unokatesómnak van. De azt mondta anyukám, hogy valószínűleg nem, mert eleve 7 hónapra született, 1 kg sem volt. Szülés közben is voltak komplikációk... És ilyenkor gondolkodom el kettő dolgon.

1. Hányan panaszkodunk olyan dolgok miatt, amik nem tetszenek magunkon, és amúgy meg semmi az egész. Semmi... sírunk azért, nem úgy nézünk ki, ahogy szeretnénk? Vagdossuk magunkat, mert kövérek vagyunk? ... szerintem ide nem is kell írnom semmit. Mindenki át tudja gondolni ezt... hogy lehetne mennyivel de mennyivel rosszabb.

2. Sok szülő eldobja a gyerekét. Engem ez nagyon érzékenyen érint amúgy is, mert ugye nekem lehet, hogy nem is lehet gyerekem, és bármit megadnék, hogy tudjam, hogy egy nap lesz legalább egy egészséges gyerekem. És vannak azok a felelőtlen, érzéketlen szülők, akik csak úgy eldobják ezt a kincset. Akik nem úgy nevelik, ahogy kéne, akik intézetbe küldik őket... milyen szülők az ilyenek? Látom, hogy nagybátyám és a felesége hogyan nevelik a beteg lányukat... és összeszorul a szívem. Szobrot kéne állítani az ilyen szülőkről... Minden túlzás nélkül... Szobrot kéne állítani... mert nekik nem csak pár hónapig, évig van kisbabájuk, akiről a nap 24 órájában gondoskodni kell... hanem egész életükre. És meg kell birkózni a gondolattal, hogy neki talán nem adatik meg az a sok jó dolog a jövőben, ami egy egészséges gyereknek természetes. Borzalmas. És én ismerek több szülőt is unokatesóm révén, mert az iskolájának volt egy fellépése, és ott volt a sok könnyes szemű szülő, akiknek a beteg gyerekeik csináltak előadást. És annyira büszkék voltak rájuk, annyira meghatódtak, annyira látszott, hogy SZERETIK őket... áhh.. nem is írom tovább..

És a legszomorúbb, hogy ez kiszámíthatatlan, ki mikor lesz fogyatékos. Lehet ez magzati korban, lehet szülés közben történik valami, vagy kisbabakorában, de még most felnőttként is történhet valami. Én próbálok megbarátkozni a gondolattal, hogy egy nap én is szülő leszek, és mindenre fel kell készülnöm. De sajnos ez olyan, amire nem lehet. Persze nem azt mondom, hogy egy fogyatékos gyerek nem gyerek. Isten őrizz. De elfogadni azt, hogy egy nem egészséges gyereket kell világra hoznom, akinek rengeteg szenvedésen kell keresztülmennie majd a világban, hát.. szívszorító.

(Bocsi ha kicsit össze-vissza írtam. Csak annyi gondolatom van, hogy nehéz rendezetten leírni őket. Meg igazából már kicsit álmos is vagyok... csak mivel nagyon meg vagyok fázva, nem tudok aludni)

Itt egy videó. Remélem sokan megnézitek, és sokminden átértékelődik bennetek. Az önmagatok felé irányuló szeretet szempontjából, mások elfogadásának szempontjából, és minden olyan szempontból, hogy az életben a valódi értékek mit is jelentenek.