15. nap: Kire számíthatsz a legjobban?
Ez egy nagyon érdekes kérdés és ha belegondolok számomra nagyon meglepő a válasz. Kezdem azzal, hogy barátokban én már rengeteget csalódtam. Most jelenleg nincs is olyan jó barátom, szinte évről évre, hónapról hónapra, napról napra csalódok a régi jó barátaimban. Úgyhogy barát kizárva. De ha már barátoknál tartunk, nekem ugye van barátom. Mármint kapcsolatom. Nagyon jól kijövünk, és tényleg történhet velünk a legeslegrosszabb dolog, de ha komoly dolog történik a másikkal, akkor azért tudom hogy vakon megbízhatok benne. És ő is bennem. De sajnos mi tipikusan az a mindennap összeveszős, kákán is csomót keresős pár vagyunk, és igazából tök jól elvagyunk, viccelődünk, de ez a két véglet van. Vagy jól elvagyunk, vagy elküldjük egymást a francba. A kettő között nincs. Úgyhogy sajnos azt kell mondanom, hogy kisebb dolgokban nem igazán tudok benne megbízni. Tehát alap hétköznapi dolgokról beszélek. Pl. nem vennék rá mérget, hogy ha megkérném hogy reggel 6kor jöjjön el értem és vigyen el valahova, akkor eljönne. De viszont ha valami nagyobb volumenű dologról van szó, akkor mindig ott van nekem. Akkor a fontos személyek közül ott van még nekem anyukám és apukám. Bármi külső behatású problémák megoldásában én maximálisan megbízok bennük. De érzelmileg egyáltalán nem. Erről nem is nagyon akarok beszélni. Na de kérdésre válaszolva, a bátyám talán egyedül az a személy, akivel tényleg úgy érzem, hogy bármit, de tényleg, az égvilágon bármit meg tudok beszélni. Lehet, hogy amúgy nem beszélgetünk minden nap, és ha beszélünk, akkor is pár szót, de komoly dolgok esetén tuti hogy előbb keresem meg őt, mint bárki mást. És egyedül az ő szavára adok. Ha anyukámék leszidnak valamiért, eljutottam arra a pontra, hogy csak legyintek. De ha már a tesóm szid le, na az már mélyebben érint. És van még egy emberke, akit nagyon jól ismerek, és voltak hullámvölgyek rendesen, de végülis vele nőttem fel. Ez pedig egy lány unokatestvérem, aki velem egyidős. Ugyanaz a kapcsolat van vele mint a bátyámmal, csak vele ritkábban beszélek, ritkábban találkozok, de amúgy tudom, hogy neki úgy tudok elmondani mindent, hogy egy percig se fordul meg a fejemben az, hogy visszaélhet vele.

16. nap: Mennyire vagy kitartó?
Amikor valamit a kötelességemnek érzek, akkor nagyon az tudok lenni. 2 évig tanultam egy olyan szakmát, amit már első tanítási napon utáltam. De a szüleim unszolására végigcsináltam. Az első munkahelyem is olyan volt, hogy minden nap úgy jöttem haza, hogy gyűlölöm, de mégis minden reggel 4kor felkeltem, és mentem, és nem panaszkodtam. Szóval ilyen dolgokban nagyon az tudok lenni. De az élet többi részén sajnos nem. Egy egyszerű példa, hogy nálam egy fogyókúra se tartott még 1 hónapnál tovább. És nálam egy kezdeti lelkesedés valami iránt nagyon hamar el tud illanni. Ha rövid időn belül nem látom eredményét a munkámnak, akkor szinte azonnal fel tudom adni. Sajnos. De ezen próbálok változtatni.

17. nap: Melyik a kedvenc parfümöd?
Óha, na ez egy nehéz kérdés. Vagyis nem nehéz, mert a Heat Rush nevű parfüm a kedvencem Beyoncétól :D de ezen kívül van még nagyon sok, mert eléggé parfüm megszállott vagyok. A Lady Milliont is imádom, a Star Nature Vanília és Kókusz illatú parfümjéért is rajongok. A Playboy parfümöket is szeretem, főleg a Play it sexy-t, a Play it wild-ot, és a Super Playboyt. Avonos parfümök között pedig (rengeteget kipróbáltam már) a Brazil Beat-et szeretem a legjobban.

A férfi parfümöket is imádom, de a kedvencem nyilván amit a barátom használ :D amikor megismerkedtünk akkor a Super Playboy férfi változatát használta. húúú. imádtam. mindig veszek neki ajándékba de ő már nagyon unja :D emlékszek egyszer megismertem ezt az illatot az egyik haveromon és elkértem tőle, hogy befújjam a macimat. David Beckham parfümjeit is szeretem, persze ezt is a barátom miatt :D és a bátyám használja a Lady Million férfi változatát, ami szintén nagyon drága, azt hiszem One Million a neve. De a Diesel parfümöket is szeretem.

Mostmár hármasával fogom csinálni :) :D valamiért nincs kedvem minden nap ezt írogatni.

12. nap: Milyen típusú telefonod van?
Samsung Galaxy S6-om van. A fekete verzió :) nagyon szeretem, tökéletesen működik. A kamerájának a fókuszálása kicsit defektes, de ettől függetlenül nagyon jó.

13. nap: Van olyan márka, amihez ragaszkodsz?
Hát energiaitalból én csak a Watt-ot szeretem, abból is vagy a dinnyéset, vagy a guavásat. Én jobban szeretem a savanyú ízesítésűeket, és nem a tutti frutti meg a többi édes löttyöt. Telefonok között is a Samsungot szeretem a legjobban, furcsa is lenne már ha más márkájú telóm lenne :D Kólából is csak a Coca Colát vagy a Pepsit iszom meg. Szerintem a többi márka nagyon rossz. És talán még a körömlakkok között van egy márka amihez ragaszkodok, az pedig az Essence és a Miss Sporty. De amúgy nincs semmilyen ruhamárka, vagy bármi más, amihez ragoszkodok és úgymond a "rajongója" vagyok.

14. nap: Milyen céljaid vannak az elkövetkezendő 10 évben?
Rövidtálú célok között van, hogy szeretnék már végre valahára egy jó munkát találni :D és le szeretnék fogyni. Gondolhat bárki bármit, én az egészségem miatt én annak is nagyon örülnék, ha minél előbb családot tudnék alapítani. Esküvő, ház, kisbaba. Azért ezek az első számú célok nekem amiket 10 éven belül el akarok érni. A jogsi is célba van tűzve, de annyira nem fontos nekem. És persze még vannak dolgok, amiket szeretnék elérni, de az nem 1-2 nap munkája, úgyhogy nem biztos hogy nekem 10 éven belül ez célom is marad. Ilyen például, hogy megcsinálom a mérlegképes könyvelő szakmát is. Mondjuk ha családot is szeretnék akkor eléggé nehéz ezt így egyeztetni de biztos meg lehet oldani. Németből is örülnék, ha tudnék egy nyelvvizsgát letenni. Szeretek nyelveket tanulni. És persze ha a saját talpamra fogok állni, és dolgozni fogok, és lesz pénzem, akkor ha van rá lehetőség szeretnék minél több helyre elutazni. Persze nem pont Hawaii a cél :D de szerintem elmenni nyaralni pl. Horvátországba vagy Olaszországba vagy valahova a közelbe, az annyira nem nagy "álom". Én eldöntöttem magamban, hogy nekem 2 dolog jelenti magát az életet, és ezekkel fogok foglalkozni amíg élek. Az egyik a család, a másik pedig az utazás minél több szép helyre. Én szerintem ezek az emberi élet legszebb részei. Persze ehhez pénz is kell. De én ezekre fogok spórolni. Majd ha lesz miből persze :D

Azért vontam egybe ezt a három kérdést, mert eléggé szűkösek a válaszaim :D

9. nap: Mennyire voltál jó tanuló az iskolában?
Általános iskolában a legjobbak között voltam. Utolsó években már annyira nem, de általában mindig kitűnő voltam. Gimiben bár az osztályban az egyik legjobb tanuló voltam, de csak azért, mert elég gyenge osztály voltunk :D azóta is azzal példálóznak a tanárok az érettségizős osztályoknak, hogy ha nekünk sikerült, akkor bárkinek sikerülhet :D szakmán az első sulimban próbáltam lépést tartani a többiekkel, mert eléggé jó tanulók voltak. Minden zh-ra annyit tanultam mint az érettségin tanultam össz vissz. De a második suliban már nagyon leszartam. Alig jártam be, már a tanárok is úgy beszéltek velem vizsgán előtt, hogy rendesen bociszemekkel kértek hogy egy héten legalább az egyik órájukra menjek be :D de ettől függetlenül rengeteget tanultam a vizsgára, ami sikerült is.

10. nap: Melyik témában nyílsz meg nehezen?
Nem tudok most mondani semmi ilyet. De magamról amúgy nem szeretek beszélni. Úgy oké, hogy ide leírom bemutatkozásnál hogy milyen vagyok, de mással nem szeretek magamról beszélni.

11. nap: Melyik a kedvenc évszakod?
Nyár. És pont. :D őszt gyűlölöm, telet ki nem állhatom, a tavasz még úgy elmegy. A nyár a favorit. Hiába van kánikula, hiába kapok napszúrást, leégek, izzadok, csípnek a szúnyogok, berepülnek a sáskák a szobámba, de akkoris a nyarat imádom a legjobban.

És bejegyzés végére hoztam egy tökéletes képet amit órákig tudnék nézni :D

1. Barcelona
   Ezt lehet mondtam már, de amikor Spanyolországban voltam a családommal, én akkor szerelmes lettem abba a helybe. Imádtam mindent. Az időjárást, a légkört, az emberek kedvesek, nyugodtak, az utcák hangulata is.. ahh. nem lehet ezt leírni, ott kell lenni. Úgyhogy nagyon örülnék neki, ha még életem során el tudnék oda jutni mégegyszer. Voltam már külföldön, de Spanyolország eddig überelte mindet :D
2. Hawaii
   Látványra szerintem gyönyörű hely, imádom a tengerpartokat, a szigeteket, azt a tipikus "Kék lagúna" feelinget. Gépen is általában valami Hawaii tájkép szokott lenni a hátterem, úgyhogy nagyon örülnék, ha eljutnék oda.. bár nagyon messze van :D
3. Los Angeles
   Nagyon örülnék neki ha ott tudnék élni, nekem tetszik amit így neten keresztül látok róla. Tetszik az a nyüzsgés, elvileg az emberek ott próbálnak egészségesen élni. Szóval biztos jó lehet a légkör is, ráadásul tele lehet sztárokkal.. xD tengerparti város is, szóval nekem az egy tökéletes hely lenne, ahol laknék :D
4. Indonézia
   Egyik facebook ismerősöm nyaralt ott egyszer, és rengeteg képet töltött fel, és nagyon-nagyon tetszett. Erről nem is tudok többet írni :D nagyon szép, egzotikus hely.
5. Jeruzsálem
   Leginkább a bibliai helyszínek miatt szeretnék elmenni oda, így turista szempontból én nagyon szeretném látni személyesen a "híres" helyszíneket amik Jézushoz kapcsolódnak.

A szülőknek szerintem azt is meg kell tanulni, hogy nem csak a gyerektől kell elvárni, hogy alkalmazkodjon, hanem a szülőnek is alkalmazkodni kell. Persze választható az az út is, hogy "de igenis én vagyok a szülő nehogymár ne nekem legyen igazam", csak akkor meg ne csodálkozzunk, ha utána nem olyan a kapcsolat a gyerekkel mint amit szerettünk volna. Mert sajnos a szülők a saját hibájukért is szeretik a gyereket hibáztatni. Miért nem mond el nekem mindent? Miért hazudik? Hát talán azért mert ha őszinte, és nem tetszik a véleménye, csak leb*szást kap, mert a szülő nem hajlandó a kompromisszumokra. Szerintem rengeteg szülő van abban a tudatban, hogy igen, van ez a gyerekem, és ez csak az enyém, nem törhet pálcát fölöttem senki ha rosszul nevelem, mert ő csak az enyém, és senkinek semmi köze hozzá. És a felnőtt a saját bukásait sem hajlandó beismerni, mert mire fel? Nem azt mondom, hogy az összes szülő ilyen arrogáns, de tudat alatt szerintem mindenkinek van ilyen birtoklási érzése. És felsőbbrendűség érzete. És ezért nem jön ki a kamasz gyerekével. "Nem érted az iskolai tananyagot? Ne kérj tőlem segítséget, én ezt nem tanultam. Kérdezd meg az egyik osztálytársadtól. Ja hogy nincsenek barátaid? Te bajod kisfiam, miért vagy ilyen tutyimutyi?" Másnap. "Miért nem mondtad meg, hogy egyest kaptál? Jobb hazudni? Tanuljál már normálisan, mert a végén megbuksz!" A szülő bele sem lát a saját gyerekének a környezetébe, mert nem érdekli ha olyan problémája van amiben ő nem tud segíteni. Vagy lehet, még ha tudna, akkor se segítene, mert nem az ő "dolga". A felszínt látja, és az alapján ítéli meg a problémát. Kit érdelel hogy az egész osztály egyest kapott? Csak az én gyerekem osztályzata érdekel, de amúgy fogalmam sincs mi lehet a baj, csak a fejére olvasom, hogy nem tud tanulni. De az meg se fordul a fejemben, hogy ha a gyerekem segítséget kér tőlem, és én is részt veszek a problémájában, utána nem fogja titkolni, ha egyest kapott, mert megbízik bennem és tudja, hogy én tudom, hogy ő próbálkozott. És nem leszidni fogom, hanem bíztatni. Biztosan nem fog utána titkolózni. Na meg ki mástól lenne szüksége bíztatásra, ha nem a szüleitől? Kitől hallja, hogy csináld csak, sikerülni fog, mert én hiszek benned! A barátnőjétől? Hát nem.. az anyukájától vagy az apukájától.

A másik dolog a magánélet. SOHA nem mondtam el anyukámnak a személyesebb dolgaimat, ha konkrétan rákérdezett. Sőt, a legtöbb tini így van vele. "Láttam, hogy xy-nal sokat beszélgetsz, tetszik neked?" "Mit érdekel az téged anya?" Anya utána vérig van sértve, és ő van felháborodva, hogy az ő gyereke titkolózik előtte, pedig ő nevelte föl, és ezért nincs is JOGA titkolózni. Viszont ha bejön anya a szobámba, és elkezd velem beszélgetni, hogy anno ő pl. hogyan ismerkedett ilyen idősen a fiúkkal, és elkezd beszélni a témáról úgy, hogy az én, mint gyerek, személyes dolgaimban nem kezd el turkálni, de érzem hogy bizalmas a beszélgetés, lehet nem is kell megkérdeznie, hanem magamtól mondom el, hogy xy nekem nagyon tetszik. Mert az hogy "Na, tetszik neked?" Az egy ilyen provokáló kérdés, mintha egy pletykára kérdezne rá. És kacsintgat rád, mintha ezt szégyelned kéne. Kell tudni, hogy ilyen kényes témákban (nem pont a fiúk, ez csak egy példa) hogyan kell közeledni úgy, hogy azzal a szülő-gyerek viszony szorosabb legyen.

A szülőnek mindenképpen empatikusnak kell lennie a gyerekével szemben, ha valóban jó kapcsolatot akar vele. És ez nem egyenlő azzal, hogy érzékenynek kell lenni. Nekem például égnek állt a hajam, ha olyan valamit szóltam vissza anyukámnak ami nem tetszett neki, és elkezdett sírni. Ha a gyerek nem adja meg a tiszteletet, igenis oda kell szólni. De nem úgy, hogy azzal felhergeljem, hanem hogy elszégyellje magát. Ehhez szerintem egy olyen verbális intelligencia kell, hogy tudjuk hogy egyes esetekben hogyan fejezzük ki magunkat úgy, hogy a saját előnyünkre hassunk a másik személyre. Ha "megregulázni" akarom a kamasz gyerekemet, aki lázad és vissza szól, abból egy Mónika show-s vitatkozós jelenet lesz, sértődöttséggel a végén. De ha tudjuk használni a szavakat, és nem csak úgy a levegőbe beszélni és a felsőbbrendűségünket bizonygatni, akkor igenis meglesz az a dominancia ami a szülőnek eleve meg is kell lennie. De ugyanakkor oda kell figyelni arra is, hogy neki mi a problémája. Még ha nem is mondja el, ismerni kell már őket annyira, hogy a viselkedéséből észrevegyük. Ha csúnyán beszél velünk, nem egy mégcsúnyábbat kell visszaszólni, mert elvégre mi vagyunk a felnőttek, mi nekünk van több eszünk, és ez egy tipikusan olyan élethelyzet, amikor éretten kell kezelni ezeket a dolgokat. Ha egy veszekedés után sírva megy be a szobájába, biztosan nem azért sír, mert utál, hanem azért, mert lehet burkoltan éppen segítséget kért tőled a problémájára, de te ezt nem vetted észre, és csak azt érted el, hogy még rosszabbul érezze magát. Csak kamaszként tudjuk, hogy hányszor történik velünk olyan dolog, amiben talán csak a szüleink tudnának segíteni. Csak ezt valahogy mire szülőkké válunk elfelejtjük. Pedig tudhatnánk, hogy nem azért kiabál és sír, mert hisztizik, hanem mert stresszes, és nem foglalkozik vele senki, és mivel nem tanítottuk meg, így máshogy nem is tudja kifejezni magát. Neki is lehet annyi féle gondja, amit szégyell. Kamaszként kamaszokkal van körülvéve az iskolában, és mindenki tudja, hogy ezek a gyerekek mennyire gonoszak tudnak lenni, mennyire szeretik a kiközösítést, a bántalmazást. Számukra ez nagyon nehéz időszak, és ezt a szülőknek tudniuk KELL.

Az, hogy a kamasz gyerekem tisztel engem, vagy nem, az szimpla nevelés kérdése. És nem kamaszkori nevelés, hanem még előbbi, amikor a gyerek 6-10 éves. Mert ha ilyenkor elkényeztetem, és nem tudatosan, de tudja, hogy számomra a kérései és a kivánságai szentek, mert én vagyok a szülő és meg akarok neki felelni, később neki nagy pofon lesz, ha találkozik a Nem! szóval. És kamaszkorban nem is fogja tolerálni. Szóval ne csodálkozzunk, ha a saját hibánk miatt lesz olyan a gyerekünk, ami nekünk rosszul esik. Szerintem igenis benne kell lennie egy tudatosságnak a gyerekeink nevelésében, mert ha nem formálgatjuk őket a legelején, ne várjuk hogy később majd jó ember válljon belőle. Nem az iskolára kell hagyni a nevelést. És ami még egy nagyon fontos dolog, hogy attól, mert én most jöttem haza a munkából, és nyűgös vagyok, attól az a munkám, hogy a gyerekemet nevelem, az ugyanúgy folytatódik. Ha kicsit is érzékelem, hogy szüksége van rám, ott kell lennem, mert később már nem biztos hogy meg fog keresni a bajaival. Ha szigorúnak kell lenni hozzá, igenis a talpunkra kell állni, és nem a baráti kapcsolatot kell vele keresni. Az nem a mi dolgunk.

És így összességében, ami fontos, hogy hosszú pórázra kell engedni. Sokkal több emberi kapcsolata lesz, kialakul a saját kis magánélete, amit ha nem engedünk azzal, hogy szobafogságban tartjuk, vagy nem aludhat a legjobb barátnőjénél, a saját ellenségeinkké tesszük. Visszagondolva, anno mi is örültünk annak, ha a szüleink kicsit jobban elengedtek. Az nem egyenlő azzal, hogy drogozni fog meg inni. Meg kell bíznom a saját gyerekemben, hogy ha jól neveltem, akkor ha elengedem, nem fog hülyeséget csinálni. Vagy ha mégis hülyeséget csinál, hozzám fog fordulni segítségért. Ennek a bizalmi kapcsolatnak a felépítése a mi kötelezettségünk. Ha ez megromlik, egy percig se szabad szerintem a gyereket hibáztatni. Persze ez függ személyiségtől is, de egy szülő-gyerek kapcsolat nem olyan kapcsolat, amit ha elromlik csak úgy el lehet dobni. A szülő akkor is szülő marad, ha a gyereke bevallja, hogy meleg. Nincsen olyan élethelyzet, ami indokolttá tenné azt, hogy ez a kapcsolat megszakadjon, és neadjisten eldobjuk a gyerekünket magunktól. És ezt nem tudja befolyásolni az se ha elváltam. Semmi sem. Ha van egy gyerekem, egyedül az én felelősségem, hogy törődjek vele. És nem a nagymamáé, nem a nagytestvéré, és nem az exférjem új barátnőjéé, de főleg nem egy intézeté, árvaházé. És ha látom a gyerekemen ahogyan nő, hogy olyan a személyisége hogy makacs, irigy, rosszindulatú, önfejű, szóval egyszóval olyan rossz tulajdonságai vannak amit külsőleg nehéz befolyásolni, akkor ha megfelelő kapcsolatot alakítottál ki vele kiskora óta, és tudja hogy te vagy számára az érzelmileg stabil anya/apa aki mindig támaszt nyújt, mindig segít, nem alázza meg, nem gúnyolja ki, akkor szerintem rendszeres beszélgetéssel a saját életfelfogásunkkal befolyásolni tudjuk az ők személyiségüknek a fejlődését. Beszélni kell arról, hogy a megbocsátás jó, és a szeretet a kulcsa minden boldogságnak. Még ha mi magunk sem vagyunk egy életvidám személyiségek, és vannak saját problémáink, a gyerekünk, életünk ajándékai után felelősséggel tartozunk, és példaképet kell nekik állítani. Ha más életcélunk nincs is, mert úgy alakultak a dolgok az életben, hogy nehezen boldogulunk, a gyerekeink nevelése és segítése akkor is mindenek előtt kell álljon, és ha másért nem is, de értük érdemes minden nap felkelni.