Te jó ég mennyire unalmas már ez :D de hiába... hajnali 2 óra van, egyedül vagyok itthon (igen, full egyedül)... és nem tudok mást csak ezen filozofálni.

Selena Gomez és Justin Bieber újra összejöttek... nem erről akarok írni :D de az ők kapcsolatuk annyira olyan mint az én kapcsolatom az első barátommal. És nekik is ők voltak egymásnak az elsők. És annyira átérzem ezt... sokan jönnek azzal hogy jaj már megint, ez már úgysem működik, meg blablabla. Pedig igazából a szerelem az ilyen... nem tudsz neki parancsolni és találkozhatsz nála 100x jobb emberrel de ha egyszer beleszerettél akkor az Istenért sem tudod kiverni a fejedből.

Én mostanában az első barátomat (nem tudom igazából minek hívjam, mert nyíltan szeretjük egymást de nem igazán vagyunk együtt úgy hivatalosan... nem is barátság extrákkal... csak úgy vagyunk néha jóban vagyunk néha rosszban, de szeretjük egymást) úgy tudnám definiálni, hogy a gyengepontom. Ha létezik ilyen az életemben, akkor ő az. És ezzel kábé mindent elmondtam róla, hogy mit is érzek vele kapcsolatban. Nem tudom éreztétek már-e azt, amikor szó szerint mintha kihúznák alólatok a talajt. Na kb. úgy érezném magam ha egyszer tényleg bebizonyosodna hogy örökre elveszítettem őt. Éreztem én már sokszor, hogy oké, el tudom engedni, ő is elengedett... de mindig mintha felkeltenének egy nagy pofonnal valami álomból, valami illúzióból, és megint azon vagyok hogy kibéküljünk és együtt legyünk.

Én mindig annyira biztos voltam abban, hogy mi az a szerelem. Szerelem az amikor mindig rá gondolsz, szerelem az amikor ha meglátod már érzed hogy gyorsabban dobog a szíved, szerelem az amikor róla álmodozol mikor nem tudsz aludni, szerelem az amikor olvasol egy szerelmes idézetet és ő jut róla eszedbe, és még sorolhatnám hogy mennyi "tünete" van.
De az is szerelem amikor tudod, hogy árt neked, és nem hozzádvaló, mégsem tudod elengedni? Az is szerelem, hogy bánt téged, és te is bántod őt, tudatosan (tudod, hogy ő neki ez fáj), de utána meg bocsánatot kértek egymástól? Az is szerelem hogy az ő hangulata befolyásolja a tiédet? Hogy úgy beszél veled ahogyan csak akar de eltűröd, mert ha elveszíted az jobban fájna?

Annyira sok kötődést érzek iránta, annyi szeretetet, szerelmet, kb mintha több tíz éves házasok lennénk és az életünk már szinte egybefonódott.... akkor attól hogy lehetne megválni? Hogyan tudsz csak úgy kitörölni valakit az életedből amikor ő az egyik alap "pontja" neki? Annyira sokat ártunk egymásnak, annyira megkeserítjük néha egymásnak a mindennapjait, hogy az hihetetlen. Annyira sok mindent kell lenyelni, annyira sok mindenben kell türelmesnek lenni, hogy én csodálkozok, hogy ebben nem fárad el az ember. Hiába... ebbe nem lehet belefáradni.

Mert utána meg hirtelen minden jó, boldog vagy vele, mellette vagy és érzed hogy ő tetőtől talpig a tiéd, és boldoggá tesz, megmosolyogtat, tényleg ő minden amire szükséged van. És elég egy rossz mondat vagy egy rossz szó, és 180 fokos fordulat. És már nem néz rád, nem szól hozzád, elmegy onnan, és nem beszél veled napokig.

Annyira furcsa ez az egész és én annyira próbálom megérteni. Akármi történik velünk mindig órákat tudok agyalni azon hogy mi miért van, és mit miért csinálhat... de egyszerűen vannak dolgok amikre nincs magyarázat. És az az ember aki a legboldogabbá tud tenni, ő tesz a legszomorúbbá. Ő tud a legjobban felidegesíteni az egész világon, de ugyanakkor ő benne tudok megbízni a legjobban. És néha a pokolba kívánom de ha meg nincs mellettem annyira tud hiányozni hogy belehalok. Annyi rosszat beszélek róla néha a hozzám közel álló embereknek, de ha meg ők mondanak valamit róla akkor rosszul esik és megvédem.

Tényleg nem tudok rá mit mondani már. Nem tudom hogy ez szerelem, vagy kötődés. Bár egy sima kötődés szerintem nincs ilyen erős. Nem tudom mi az ami miatt mi ennyire kitartunk egymás mellett. Kinézetre sem vagyunk annyira tökéletesek, hogy ne találnánk egymásnál szebb vagy jobb nőt vagy férfit. Már lassan 4 éve tart ez az egész.... ameddig nem éltem át nem tudtam hogy tényleg van ilyen hogy egy embert egyszerre imádsz is és utálsz is.