Én aztán tudok össze-vissza írni témákról :D ma tettem egy nagyon érdekes felfedezést. Először magamról szeretnék beszélni, aztán a véleményemről. Tehát nekem majdnem 4 évig volt egy barátom. Ráadásul az első számomra. Röviden fogalmazva, a kapcsolatunk csakis a két véglet volt. Vagy a pokol, vagy a mennyország. Közte, a földön sosem jártunk. Mikor rosszban voltunk azt nagyon megéltük, tényleg ott rúgtunk egymásba ahol tudtunk, mikor jóban, akkor meg minden rózsaszín köd volt. Szürkék sosem voltunk.

De talán az ilyen úgymond "drámai" kapcsolatok azok, amik tényleg megragadják a szívünket... szerintem bárki aki visszaemlékszik az eddigi legmélyebb érzésű kapcsolatára, az pont attól volt annyira erős és addiktív, mert voltak benne rossz érzések is bőven. De javítsatok ki ha tévedek. Ha túl harmonikus lenne minden, ha túlságosan klappolna minden kis apróság, az a kapcsolat egy idő után befásul. Abból lesz évek után csendes válás, vagy csak simán eléldegélés egymás mellett a gyerekek miatt. De az az igazi szerelem ami bármelyik lépéssel valamit megmozgat bennünk az szerintem sosem lesz gördülékeny.

És rájöttem, hogy nekem az exbarátom olyan számomra, mint egy drog. Nem tudom, hogy szerelem-e, bár nyilván az is. De ez a függőség, ez tényleg nagyon erős. Amikor tudod, hogy árt neked, mégis minden alkalommal csak mégjobban és mégjobban vágysz rá. Kiabál veled, összevesztek, gyúlölöd, meg tudnád folytani egy kanál vízben, de ugyanakkor várod hogy mikor ír, mikor hív... ha tovább akar veszekedni akkor azért, ha kibékülni akkor azért.
Én pl. mindenhez őt kötöm. Legyen az a gyrosos étterem illata, mert első találkozásunkkor is egy nagyvárosban gyrosoztunk. Legyen az a reggeli hűvös levegő télen. Vagy az a tipikus strandos víz-illat, még ahhoz is őt kötöm. És ez tuti hogy az agyamban valami olyan kapocs ami mindig meg fog maradni, hiszen ha úgy alakul, hogy mégegyszer valakivel megyek ide vagy oda, az az első reflex szerű gondolat mindig ott marad... és nagyon tud fájni a szívnek.

És én voltam már szerelmes. Az az igazi klasszikus szerelem ami van a filmekben, meg amit mindenki kérdez hogy mik a jelei ha szerelmes vagyok? Semmi... ha jeleket keresel, akkor nem vagy szerelmes. Mert a szerelem, ha érzed, egyértelmű lesz. És nem is nagyon lehet elmagyarázni. De amikor már függője is vagy egy embernek, az annyira mérgezővé tud válni, hogy hihetetlen. Én mikor szakítottunk a barátommal, rendesen úgy éreztem hogy amire most tényleg szükségem van az valami agymosás, vagy valami tisztítókúra. Mert már komolyan nem egészséges ha ennyire függ valaki valakitől és én nem tudom erről hogy tudnék "leszokni". Nem tudom mi a módszer...
Talán az idő az ami a függőséget elmulasztja. De a szerelmet nem. Az első szerelmemhez, kb 10 év kellett, hogy azt mondjam hogy oké, már nem vagyok a "függője". Szeretem, és ott van még az érzés ha rá gondolok vagy ha meghallom. De már nem sírok ha barátnője van, nem érzek késztetést hogy dalokat írjak róla - ja régen angolul írtam dalokat róla.. :D Nem vagyok szomorú ha mással látom.. ezek lassan elmúltak. De a szerelem az azért még mindig nem.

Úgyhogy érdekes megtapasztalni ezt a két dolgot. És nyilván emberfüggő, hogy ki mennyire ragaszkodik a társához, még akkor is ha a másik nem ragaszkodik hozzá és érzelmileg kihasználja. Én pl. nagyon ragaszkodó típus vagyok, és nagyon hamar magamra veszem ha az a másik egy kicsit is többet foglalkozik mással mint velem. Bár én ezt betudom az önbizalomhiánynak is. Mostmár mindig félni fogok szeretni valakit. Mert ha már rendesen addikt leszek, és nem tudok meglenni nélküle és úgy tud játszani velem ahogy akar csak mert én őszintén szeretem, akkor nem tudom mégegyszer hogy fogom kibírni. Nekem eddig mindegyik szerelmem olyan volt mint egy drog. Kellettek az impulzusok, nem számított hogy jó vagy rossz. Most is ha nem vigasztalom saját magamat, simán rámjöhetne ilyen pánik érzet, amikor belegondolok, hogy nincs már nekem a barátom. És tudom, hogy ez nem egészséges. De mégis várom a nap minden percében és másodpercében hogy legyen valami kontakt mert különben kb megőrülök. Folyton azt nézem hogy villog-e zölden a telefonom (amikor valaki ír) ha látom személyesen akkor azt várom mikor jön oda hozzám, ha ott van mellettem várom hogy megszólítson. Mert tényleg már a függője vagyok és minden más dolog a háttérbe szorul, és csak ő a lényeg. Bármit csinál, bármit mond nekem, lényeg, hogy ne nézzen levegőnek. És ha meg már levegőnek néz és észreveszem hogy semleges vagyok neki, na akkor jön a nagyon-nagy szenvedés.

A szüleim azt mondták kiváncsiak lesznek, hogy mi lesz, amikor elmúlik ez a szerelem felé. Akkor végre láthatom hogy mit lát más is, és hogy mennyi minden csak a fejemben létezett vele kapcsolatban, amit csak én láttam benne. Igazából én is várom már, mikor jön el ez a pillanat, ha egyáltalán eljön. Soha semminek nem voltam a függője... se cigi, se drog, se alkohol, semmi. De már érzem, hogy akiknek ilyen függősége van, miért jár elvonóra. Egy idő után nagyon elviselhetetlen tud lenni.