Tudom eléggé fura téma, és kicsit "shady", de mint mondtam a bemutatkozós szövegemben, nagyon sokat szoktam agyalni az élet nagy kérdésein. És ez egy olyan téma amivel igazából majdnem senkivel se tudok beszélgetni, mert szerintem nem sok mindenki gondolkodik ezen, pedig az egyik legalapabb dolga az életnek. És ahogy az alcímben is írtam, a legfélelmetesebb is.

Úgyhogy most itt fogom leírni a véleményemet. Kezdem azzal, hogy mostanában rengeteg olyan halálesetről hallok, ami sokkol. Én nem is értem, hogy azok az emberek, akik (sajnos) gyakran járnak temetésre, azok nem roskadnak úgy magukba, hogy utána rettegnek a haláltól.
Eleve azokat az embereket nem értem, akik tök büszkén kijelentik, hogy nem félnek a haláltól. Mert természetes. Mert úgyis eljön.

Szerintem senki se gondol bele, hogy egyszer tényleg vége lesz. Mindennek. És azért mondom így, mert mi számunkra az élet jelent szerintem mindent. És nem tudom mi van a halál után, de az biztos, hogy az az élet, amit x éve élsz, annak vége lesz. Bármid is volt, semmid sem marad. Még a hajad, amit esetleg növesztesz, még az is elveszik abban a pillanatban, amikor üt az óra. Minden, amit megtanultál. Az összes emléked, ahol nyaraltál, amikor szerelmes voltál, amikor volt az esküvőd, amikor megszületett a gyereked, az mind egy másodperc alatt elveszik. Vége az életednek. Vége mindennek. Nem kelsz fel többet. Sosem hallod már a madarak csicsergését. Sosem láthatod már a kedvenc sorozatodat. Soha többet nem fogsz csokit enni, sosem fogod már hallani a kedvenc dalodat a kedvenc együttesedtől. Minden megszűnik. Ami te vagy, a test, amin évekig dolgoztál esetleg a konditeremben, a körmöd amit lehet utoljára manikűröztettél, a lábad amit annyi éven át borotváltál hogy sima legyen, az arcod, mindenedtől búcsút kell venned. Sőt, általában nincs is rá időd.

Mert maga a halál, az egy ezredmásodperc. Kb. nem tart el percekig. És ennyin múlik az élet. Egy emberi élet annyit ér mint a póké amit lecsapsz a falon. Volt, nincs. Elég egy figyelmetlenség az autópályán. Elég csak rossz helyen lenni rossz időben. Olyan apróságokon is múlhat, hogy lehet csak 1 másodpercet kéne visszaforgatni az időt, hogy megments egy életet. De az az egy rossz másodperc elég volt, hogy meghaljon. Hogy számára minden véget érjen. És halljuk a híradóban a sok halálesetet, halljuk az utcán hogy ez a néni meghalt, ez a bácsi meghalt, esetleg családon belül is folyton búcsúzni kell. De mindennek vége van egyszer. A te életednek is vége van egyszer. Eljön az a nap, amikor a világban mindenki úgy folytatja a tevékenységét, mint számodra a legszürkébb hétköznap. De te aznap meg fogsz halni.

És senki nem fog figyelmeztetni. Senki sem fogja fogni a kezed. Senki sem megy veled. Senki sem fogja átélni amit te. Hiába van 100 barátod, hiába vannak szüleid, vagy testvéred, később házastársad, gyerekeid. Hiába nem vagy magányos. De ahogy egyedül születtél, úgy egyedül is halsz meg. Valamelyik év valamelyik hó valamelyik napján. Mindenki ünnepli a szülinapját, pedig minden évben a halálunk "évfordulóját" is megéljük, csak azt még nem tudjuk előre.

Szerintem hihetetlenül félelmetes ez a dolog. És ami még félelmetesebb, hogy az, hogy mi most élünk, és lélegzünk, és dobog a szívünk, semmi, de most szó szerint semmi garancia nincs arra, hogy mondjuk 1 óra múlva még ugyanúgy élni fogunk. Mi a garancia rá? Semmi. Az hogy élünk, már azzal biztosítva vagyunk, hogy bármikor meghalhatunk. És ez egy természetes dolog. Az, hogy te a világon egy másodperc alatt átalakulhatsz egy holttestté, amivel már a természet úgy bánik ahogy akar, igazából az a világnak nem veszteség. Mert másodpercenként halnak meg emberek. És persze, az élet rendje. De egyszer nekünk is lekapcsolják a villanyt.

Szerintem ezt az emberi elme fel se fogja. Nem akarok most arról beszélni, hogy mi van a halál után, mert akkor az méghosszabb téma lenne. De nagyon sok ember fel sem fogja tragikusan, mert annyira természetes dolog ez a világban. De a saját halálunkat elképzelni szerintem azért mégis nagyon ijesztő.

És egyedül az ember rendelkezik ezzel a képességgel. Hogy tudja, hogy oké, most él, de egyszer vége lesz, egyszer meghal. Minden állat ösztönlény. Talán tudják, hogy az élet véges, talán nem. Ha tudják is, nem érdeklik. Úgy élnek, mintha örökké élnének. És lehet ez a boldog tudatlanság az amit anno Ádám és Éva elvesztett amikor elkövették az eredendő bűnt. Annyira sajnos nem vagyok tisztában ezzel a történettel, de biztosan nem véletlen, hogy egyedül az ember van tisztában ezzel a dologgal.

De, hogy legyen pozitív mondanivalója is ennek az egésznek, tényleg úgy kell élni, hogy az utolsó perceinkben ne bánjunk meg semmit. Ne halogassunk semmit, mert az idő nem áll meg. Az folyton menni fog. El fog jönni az az idő, amikor számunkra már nem megy tovább, de addig ki kell használni minden lehetőséget, mert ebből áll az élet.

Muszáj róla írnom, mert magamat is muszáj ösztönöznöm, és jobb ha le is írom, szóval most leírom :D

Ugye már elég régóta csinálom azt a guggolós bizbaszt, hát most még csak a 7. napnál vagyok de előtte is elkezdtem már. És ott jött el a fordulópont, hogy tegnap itt aludt nálam a barátom, és a guggolást azért meg kellett csinálnom, és ő számolta nekem, de végig csak röhögött rajtam. Nem vagyok egy fitness lédi, soha nem is voltam az, nekem a sport egyenlő a kudarccal, semmi játékosságot nem látok benne, folyton a gimis évek jutnak eszembe róla, ahol nem csak utáltam de szó szerint szorongtam tőle. Úgyhogy ha sportról van szó akkor én magamat csak egy szerencsétlen kétballábasnak látom, és ami nem megy nem is igazán erőltetem. De viszont abból is elegem van, hogy beszólogatnak a súlyomra (családon belül), na meg én magam sem vagyok oda a saját testemért, már nagyon régóta, és nem akarom azt elképzelni, hogy ez még évekig így lesz. Hogy én mindig csak rinyálok hogy így meg úgy nézek ki, és nem teszek érte semmit, mert nekem "fóbiám" van a sportoktól.

Úgyhogy mától minden nap mozgok valamit, még ha lustálkodós kedvemben is vagyok akkor is. Most valamiért van bennem egy nagy bizonyítási vágy.

Egy olyan szitu is történt a napokban, hogy egy lány miatt összevesztem a barátommal. És azt mondta szó szerint, hogy ne legyek féltékeny arra, aki szerintem jobb nálam. És egy olyan lányról beszélünk, aki tényleg csak azért gondolja magát szépnek, mert vékony. De semmi nőiesség nincs az alakjában (szerintem), nincs semmi tartása, elöl-hátul lapos. És kb életemben először kimondtam azt a barátomnak, hogy én őt nem tartom jobbnak magamnál. Én magamat jobbnak látom mint őt. És nem tudom miért, de ez annyira nagy löketet adott. Hogy végre volt egy ilyen pozitív gondolatom magammal szemben, és én ezt kimondtam, ráadásul a barátomnak, akinek eddig mindig nálam sokkal szebb barátnői voltak. Úgyhogy már csak ezért is akarom megmutatni, hogy attól nem lesz valaki csinosabb nálam, mert vékonyabb. Szerintem nekem tök jó alakom lenne, ha odafigyelnék rá. Sőt, nem is kell annyira nagyon megerőltetnem magam, mert nem vagyok az a tipikus túlsúlyos, egyszerűen nem szabad magam elhanyagolnom. Hosszú lábaim vannak, vékony a derekam, úgyhogy már csak ezért is meg akarom csinálni, mert még sosem láttam magam úgy, hogy nincs rajtam felesleg. 21 év alatt soha.

Úgyhogy először is én nem lefogyni szeretnék, hanem jobban kidolgozni a testemet úgymond. Elegem van a narancsbőrből, elegem van az úszógumiból, elegem van hogy mozog rajtam minden. Ennek akarok véget vetni és nem érdekel meddig tart, a betegségem miatt lehet évekig is, de most NEM fogok megállni addig, amíg nem fogok úgy a tükörbe nézni, hogy igen, magamhoz képesz jól nézek ki. Vékonyabb nem igazán akarok lenni, nekem nem tetszenek a pálcika lányok, de az egészségesebb étkezéssel talán ezt is elérem.

És nincs több "majd holnap", nincs több "most szünetelek", nincs több "még ráérek", nincs több "utálok a tükörbe nézni". Tudom, hogy ha átállítom az agyam, még a nassolást is meg tudom állni. És nem rinyálok ha mozogni kell. Minden fejben dől el és most azt akarom, hogy ez legyen az elsődleges célom. Sok dolog volt már velem életem során, hogy úgy álltam hozzá mint Dávid Góliáthoz, hogy hát itt most nekem esélyem sincs, és úgy el fogok bukni rajta mint a huzat. De aztán valahogy mindig minden sikerül. És nem fogom hagyni, hogy ez a dolog, ami tényleg csakis rajtam áll, pont ez ne sikerüljön.

És sikerülni fog, mert eldöntöttem, és meg tudom csinálni, és meg is fogom csinálni. A barátom se fog többet röhögni rajtam, hogy izzadok 75 guggolástól. Nincs több kifogás, nincs több lustulás, mert fiatal vagyok, egészséges, és mindenem megvan hozzá, hogy sikerüljön elérnem ezt a célt. És meg fogom csinálni. És pont. És nem csak ma gondolom ezt, hanem holnap is ezt fogom gondolni, és egy hét múlva is ezt fogom gondolni, de még 3 hónap múlva is ezt fogom gondolni.

Március 19-én volt Tokio Hotel koncert Amszterdamban, ahova lett volna lehetőségem elmenni, de mégis úgy alakultak a dolgok, hogy nem mehettem el. Hát vérzik a szívem komolyan mondom. Nem szokásom hisztizni, de mikor megláttam ezt a videót, főleg 21:04-nél el is kezdtem sírni. (Az egy nagyon régi számuk) Istenem, annyira ott lettem volna :'( és akkor még sokan sokallják a 20-30 ezreket amennyi a jegy, de ilyenkor mondom azt a mondást, hogy "Magadat sajnáld, ne a pénzedet".

Van olyan VIP jegy is, ami kb 250 ezer forint, de azzal bemehetsz az öltözőjükbe, beszélhetsz velük, énekelhetsz velük, megsimogathatod a kutyáikat, képeket csinálhatsz velük. Plusz még ugye a koncert, sőt, fel is mehetsz az egyik számnál a színpadra. Nem ér meg ennyit egy örök életre szóló élmény?Jó nyilván nem olcsó, de ha nekem lenne ennyi pénzem, hát simán beáldoztam volna. Mert a pénz az jön meg megy. Hát a 12000 forint (kb annyi volt ide Amszterdamba a sima jegy) kb 0 forint, főleg így a videót elnézve, hogy mekkora élmény ezt az egészet átélni.

Áhh. És kitudja mikor jönnek megint Európába. És ha nem is Budapestre de legalább a közelbe. Hát jó pár év múlva. De legközelebb tuti nem hagyom ki.

Már régóta tervezek egy részletes bemutatkozó szöveget, de tudtam hogy túl hosszú lenne, ezért mindig "elhalasztottam". De most úgy érzem eljött az ideje :D pedig már milyen régóta írom ezt a blogot...

Kezdem akkor a címmel. Interneten, vagyis pontosabban itt (máshol nem) teo a nevem. Fogalmam sincs már, hogy honnan jött, de nagyon tetszik, egyszerű, rövid, és szerintem jól hangzik. És mikor elkezdtem a blogot a régi chatben annyian megkérdezték, hogy én fiú vagyok vagy lány, hogy bemutatkozásba azóta is ott maradt, hogy lány :D vagy ennyire elterjedt a meleg fiúk blogjai, hogy a kinézetek alapján se jön le, hogy lány vagyok? Na mindegy.

21 éves vagyok, és jelenleg nem dolgozok semmit. Pedig van érettségim, van szakmám (pénzügyi számviteli ügyintéző), van nyelvvizsgám (angol középfok), és kb fél éve munkát keresek. Annyi önéletrajzot adtam már be állásjelentkezésekre, hogy el nem tudom mondani. Még tegnap is 2 helyre jelentkeztem, de sehová sem vesznek fel. Na mindegy ez nem tartozik a bemutatkozásba. A szüleimmel élek, van egy bátyám, és egy kiskutyám. Imádom a kiskutyámat, már több mint 7 éve itt van velünk. Ő az első kutyám. Én egyébként rajongok az állatokért, kóborkutyáknak kajákat osztogatok, szóval az állatok, de azon belül a kutyák a mindeneim. Én valamiért még a vicsorgó ugató kutyáktól sem félek, rengeteg olyan helyen jártam már ahol azt mondták hogy vigyázzak a kutyáival mert nem szeretik az idegeneket, aztán ahogy megláttam őket az volt az első hogy leguggoltam és úgy simogattam őket. Szóval nagyon nagy állatrajongó és állatvédő vagyok, ha tehetném minden nap állatkertbe járnék. A másik nagy kedvenc állatom a ló. Szerintem a világ legszebb állata a ló. A lábaitól kezdve a testén át a fejéig minden tökéletes rajta. Az én szememnek legalábbis. Én kb úgy nézek a lovakra mintha az állatvilágban ők lennének a Victoria Secret modellek. Ráadásul nagyon okosak. Szóval én imádom őket, szerepel is a bakancslistámon hogy legyen egy saját lovam, mert sajnos lovagolni annyira nincsen lehetőségem, ha tudnék hova menni akkor biztosan hobbim lenne. Imádok lovakat rajzolni, lovas filmeket nézni. Most ezt nem úgy kell elképzelni hogy lovas poszterekkel van tele a szobám stb stb, csak tényleg nagyon szeretem őket :D

Na éreztem én, hogy hosszú bejegyzés lesz, úgyhogy még folytatom ha rákattintotok a "bővebbenre".

Nem tudom honnan jött az ötlet :D de most bemutatok pár táncot amit én személy szerint nagyon szeretek. Sajnos inkább csak nézni mint csinálni.

Inkább kezdjük azzal, hogy az én kapcsolatom a tánccal elég fura. Kiskoromban, kb ovis korom körül anyukámék beirattak néptáncra, hát én voltam a legbénább szóval kb 2 óra erejéig jártam. Utána (jóval utána) moderntáncra jártam 3 évig, ami visszatekintve tök jó volt, de én valahogy mindig úgy tekintettem rá mint egy tesiórára, mert csak kényszerből jártam. Ott ilyen balettet, ritmikus jazz vagy mi a szöszt tanultunk, tehát lényegében hajlékony kellett hozzá lenni. Utána pedig a legutóbbi hogy rendesen tanultam táncot, az a szalagavató előtt volt. Latin táncokat tanultunk, szambát, csacsacsát, stb. és iszonyatosan tetszett.

Alapjába véve imádok táncolni, legyen az bármilyen zene. Szeretek tanulni is táncot, de sajnos nincs rá lehetőség hogy én járjak valahova, szóval nem igazán ásom mélyre magam benne :D de imádom őket nézni.

Néptánc - Délalföldi
Nagyon szeretem a néptáncot, szerintem a magyar néptáncok nagyon szépek, na meg jó kedvre is derítenek a népzenékkel, nótákkal. Amikor kicsi voltam a bátyám és unokatesóm többször is felléptek egy néptánccsoporttal, és én kb minden délután kazettáról néztem ugyanazt a fellépésüket, és már én is fejből tudtam a tánclépéseket. A kedvencem a délalföldi tánc, nagyon dinamikus, a zenék is nagyon jók. De a somogyi, a palóc, a szatmári, és az eleki táncok is nagyon tetszenek.

Hastánc

Na ehhez sajnos már annyira nem értek, de nagyon nagyon tetszik. Volt egy időszak amikor ilyen zenéket hallgattam és az egyik barátnőmmel folyton hastáncoltunk. Szerintem én tudnék, csak sajnos nincs hol tanulnom. Ilyen csörgős kendőket is vetettem a szüleimmel :D Nagyon-nagyon tetszik bár engem igazából nem is az arab zenék "indítanak be" hanem a török zenék. De amúgy imádom ezt a kultúrát, a hastáncosok ruháit, na meg ugye maga a műfaj is szerintem egy nagyon szép tánc, tényleg tehetség kell ahhoz hogy valaki ennyire tudja mozgatni a testét.

Paso Doble & Argentin tangó
Most paso doble videót nem kerestem mert argentin tangóról jobbakat találtam. Amikor volt a tévében a Szombat esti láz, már akkor megtetszett ez a két tánc stílus. A paso doble inkább a spanyol stílus miatt. Nagyon szenvedélyesnek látszik de közben nem is a kettő táncos közötti kapcsolatról szól a tánc, hanem egyfajta játékról. Eljátszák, hogy egy bikaviadalon vannak, ahol a férfi a torreádor, és a nőt használja annak a piros köpeny szerűségnek. Nagyon-nagyon tetszik. A másik pedig az argentin tangó. Nem is igazán szerettem én ezt addig amíg szalagavatóra készülve nem tanultunk pár alaplépést. Szerintem nagyon szép és temperamentumos tánc.

Szóval ha én választhatnék ezeket a táncokat tanulnám. De ezeken kívűl amik érdekelnének azok csakis a társastáncok. Szamba, rumba, mambo, stb. A mai modernebb táncok, hip-hop meg ilyesmi annyira nem fognak meg.